Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Die wiener Ungarn avagy a bécsi magyarok

2008.06.12

 

Die wiener Ungarn avagy a bécsi magyarok

 

2008/2.sz

Bécs közel 10 nemzetisége közül mi, magyarok is szép számmal jelen vagyunk a császárvárosban, de valahogy nem igazán lehet rólunk hallani. Nincsenek magyar újságok, nincsenek magyar boltok, magyar klubok, szórakozóhelyek, szóval vagyunk is, meg nem is.

Közel másfél éve, amióta a Bécsi Tudományegyetemen tanulok, kevés alkalmam volt igazi magyar közösségekkel találkozni. Ismeretlenként belekerülve a nagyvilágba, Bécs forgatagába, természetes módon először magyar hangok után kutakodtam mindenütt. Kerestem a magyar társaságokat, talán vannak éttermek, szórakozóhelyek, ahol találkoznak az itt élők. Csalódásomra nem sok ilyet találtam.

Tanulmányaimat először politológián, majd fél év után a Bécsi Tudományegyetem Hungarológia szakán kezdtem meg, ahol sok magyar diákkal sikerült megismerkednem. Ekkor jöttem rá, hogy – kis túlzással – ellepték a magyar fiatalok Bécset. (Bár ez „drága” miniszterelnökünknek köszönhető) Mint ismeretes, Magyarország jelenlegi miniszterelnöke nem látja szívesen magyar egyetemeken azon diákokat, akik a diploma után talán (!) külföldön fognak szerencsét próbálni. Mint véli, akkor inkább ezen országok állják a képzés árát.

Most azonban nem erről szeretnék írni, sokkal inkább arról, hogy is állnak egymáshoz az itt élő diákok, magyarok. Néhány véletlen folytán itt megismert magyar barátommal egyik szombat este úgy döntöttünk, nyakunkba vesszük a várost és keresünk olyan szórakozóhelyet, ahol talán akadnak magyarok is. A Gürtel fiatalok által kedvelt részén indultunk el. Klubokból, bárokból volt elég, vendégekben sem volt hiány, de mi valami mást szerettünk volna. Nagy nehezen sikerült találni egy kívülről is jól kinéző lokált. Bementünk és meglepetésünkre bosnyák klubba kerültünk, ahol nem nagy kedvességgel fogadtak minket. Valósággal megkönnyebbülés volt kijönni.

Ezek után gondolkoztunk el azon, hogy Bécsben szinte minden nemzetiségnek, ami elég sok van, létezik egy vagy több találkozóhelye, legyen az klub, bár, vagy éppen diszkó, ahol az alapvető életteret, közösségeket alakítottak ki maguknak. A török, a szerb, a bosnyák és albán nemzetiségek enyhe túlzással, valóságos várost hoztak létre a városban. Gondolok itt a III. kerületi kis Szerbiára, vagy a X. kerületben a Reumann Platz Kis-Isztambuljára. Persze lehet mondani, hogy ők sokkal többen vannak, egy kerületben laknak stb., de hányan is vagyunk mi itt magyarok? Tudjuk ezt?

Csak becsült adatok állnak rendelkezésre, de ezek alapján is megállapítható, hogy az 1956-os forradalom után az országot elhagyó közel 200 000 menekültből több mint 40 000 maradt Ausztriában (12 000! szerk.). Sokan közülük Bécsben találtak új otthonra. Ha ezekből az adatokból indulunk ki, akkor még elnagyolt becsléssel is 20 000-re teszem azon emberek számát, akik ma a császárvárosban magyar származásúak és beszélnek magyarul. Ezt a számot a 1989-es határnyitás és a megindult egyetemista áradat mind a trianoni Magyarországról, mind pedig az elcsatolt területekről még tetőzi. De akkor hova tűntünk? Hol is vagyunk?

Nekünk miért nincs jól működő magyar közösségünk? Miért csak a néhány diákot összefogó a Collegium Hungaricumban működő Magyar Diákok Egyesülete, és néhány privát szerveződés létezik? Hol van az a magyar élet, ami az első világháború előtti, majd a két világháború közötti időket jellemezte? Miért tűntek el a magyar irodalmi élet jeles képviselői által szerkesztett irodalmi folyóiratok, újságok, kávéházi beszélgetések, felolvasások?A bécsi avantgard irodalmat szinte csak magyar költők és írók neve fémjelzi. És végső soron miért rejtőzünk el, mitől félünk?

Ezen kérdések sora merült fel bennem is, de, úgy érzem, megkaptam a választ. 2007 májusában „Magyar–Osztrák Party”-ra kaptunk barátaimmal meghívást, amelyre nagy örömmel jelentkeztünk is. A Donauturm-ba hirdették meg az eseményt. Mi el is mentünk, de meglepetésünkre nem sok magyarral találkoztunk. Mondanom sem kell, mekkorát csalódtunk. Még aznap este elterveztük, ha nincs normális buli, találkozóhely az itt élő magyaroknak, akkor majd mi csinálunk. Júniusban, hosszas előkészület után néhány jóbarátommal igazi magyar partyt sikerült összehoznunk. A mostanra már a fiatalok körében fogalommá vált „99% Magyar Party” nevet azért választottuk, mert ezzel szerettük volna kifejezni, hogy magyarokra vonatkozik, de 1%-nyi helyet biztosítunk osztráknak, töröknek vagy éppen annak, aki arra téved.

A bennem forrongó kérdésekre viszont itt kaptam meg a választ. Első alkalommal közel százan jöttek el, hogy magyarokkal találkozzanak, végre magyar buliba kerüljenek, kialakuló magyar közösségre találjanak. Itt vagyunk ennyien, egymás mellett élünk, de az utcán szó nélkül elmegyünk egymás mellett, mert nem tudunk egymásról! És az a válasz mindenre: nem tudunk egymásról, csak sejtjük, hogy mennyien vagyunk, de nincs fórum, hely, ahol találkozhatnánk.

Múlt év decemberében már 6. alkalommal szerveztünk magyar partyt, amelyen több mint 130-an vettek részt. Tánccal, zenével, kötetlen beszélgetéssel, amolyan igazi magyaros mulatságot sikerült eddig mindig összehoznunk. A sok munka és szervezés ellenére örömmel csináljuk, mert az a szeretet és köszönet, amit a vendégektől kapunk, mindent megér. Az itt élő magyarok szívesen találkoznak egymással, csak hiányoznak az alapvető szükségletek. Nincs hely, ahova rendszeresen betérhetnek, ha magyar zenét, magyar borokat, vagy csak egyszerűen magyar szót akarnak hallani. Közöttünk mindenki magyar. Szerencsére Bécsben nem érezhető a torz magyarországi politika hatása. Itt a felvidéki és erdélyi ugyanannak számít, mint a magyarországi, és ez a legszebb dolog, amit itt tapasztaltam.

Benyomásaim szerint mi magyarok szeretnénk tudni egymásról, szeretnénk találkozni egymással, de hiányoznak az alapvető közösségi fórumok, találkahelyek. Lehet az újság, internetes portál vagy éppen kávézó. Ezt tetézi még az alacsony összetartozási, s a közösségi szellem, melyet az elmúlt 50 év magyarországi történései kiirtottak. De az is elmondható hogy mindez nem az itt élők hibája, ez alapvető társadalmi és emberi hiba. Benne van minden egyes magyarban, a világ minden táján, de ahol ezt megfelelően kézbe vesszük, ott virágzik az élet; ahol testvér nem támad testvérre. Bécs és az itt élő magyarság összetartozik, volt múltja, van jelene és lesz jövője; reméljük sokkal fényesebb, mint manapság.

Szakatics Csaba

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

internat62@gmail.com

(Tóth Géza, 2011.05.22 14:46)





Kellemes napot kivanok,neharagudjon ,hogy zavarom de olyan helyzetbe kerultem az eletben, hogy minden szalmaszálba kapasznom kell.Ezert szolitom meg Ont is.Egy rimaszombatban elo magyar vagyok.Vallas utan, gyerekemmel maradtam es munkat kell szereznem kint Onoknel,hogy birjam tamogatni a fiam iskolazasat.A legnyagyobb baj,hogy nem tudok németul.Mindent elvalallok -eletemben nagyon sok mindent csinaltam-pl.:kaveautomata uzemeltetes es javitas,sofor,teherautoval is,export,import,....nem irok le mindent.Geptechnikusi eretsegi vegzezem van.A munkatol nem felek.A munkam után esetleg számlát is tudok biztositani- ha On be akarna konyvelni.Szeretnek Onnel el beszelgetni ,ha hajlando.A SKYPE címem: toth.geza62



Nagyon szepen kerem , ha lehet vegyuk fel a kapcsolatot.

KOSZONOM





Toth Geza
internat62@gmail.com
00421907696911