Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A nemzeti identitás változásai Szerbiában

2009.04.13

 

A nemzeti identitás változásai Szerbiában

 

(VMDP, Hírlevél, VII. évf. 2. szám, 2009. január 6.) Szerbiában a nemzeti identitástudat az elmúlt időszakban jelentős változásokon ment át. Josip Broz Tito idejében, az akkori nagy Jugoszláviában az elnök haláláig nőtt a magukat jugoszláv nemzetiségűnek vallók száma. Ez különösen a vegyes házasságok és a hatalomba beépült kisebbségekre volt jellemző. Akkor az egyénnek előnye származhatott abból, ha jugoszlávnak, azaz délszlávnak vallotta magát és elhallgatta valós nemzeti hovatartozását. A kétmilliós, nemzeti szempontból heterogén Vajdaságban 1961 és 1991 között 174.000-rel 50-szeresére nőtt a magukat jugoszlávoknak vallók száma.

Tíz év múlva a nemzeti eszmék előretörését követően már 50 ezerre esett vissza a „jugoszlávok” száma. Tito halála után és a térségben szárnyra kapó nacionalizmus térhódításának időszakában már nem sok előnyt jelentett munkába lépéskor, érvényesüléskor a jugoszlávság, ennek eredményeként a darabjaira hullott egykori nagy ország utódállamaiban mára mindenütt erőteljesen csökkent a magukat jugoszlávnak vallók száma, habár még ma is akad belőlük. Ma ott tartunk, hogy Szerbiában a szerbbel testvérnemzet, a montenegrói is kisebbségi helyzetbe került, ami Montenegró elszakadása után azt eredményezte, hogy körükben is erőteljesebbé vált a nemzeti öntudat. Különösen annak következtében, hogy a Szerb Pravoszláv Egyház minden eszközzel akadályozza, hogy Szerbiában templomot építhessen és működtethessen a Montenegrói Pravoszláv Egyház. Történik ez akkor, amikor Vajdaság szerte gomba módra szaporodnak a szerb ortodox templomok. Azt tudni kell, hogy azokon a településeken, ahová Tito országlása idején kerültek montenegrói, boszniai, horvátországi és koszovói szerb telepesek, ötven éven át sem léteztek templomok. Ma már vannak.

 

A vajdasági magyarok…

A magyar identitástudat vonatkozásában érdekes változásoknak lehetünk tanúi. 1990-ben az első vajdasági magyar politikai szervezet, a történelmi VMDK kimondta, hogy magyar érdekvédelemmel kíván elsősorban foglalkozni, de e mellett segíteni akarja Szerbiában a demokratikus folyamatokat és az Európához való felzárkózást. Ugyanakkor – és ez súlyos kijelentés volt a háború kezdetén – kimondta azt is, hogy a magyarok nem kívánnak beleszólni a délszláv népek történelmi vitájába és a szerb nemzeti kérdésekbe. Közben az egységes magyar érdekvédelem szálkát jelentett nem csak Slobodan Miloąevic és szocialistái szemében, hanem bukását követően a magukat demokratikusnak mondott pártok és az ultra-nacionalisták szemében is. Ezért a könnyebb érvényesülés, a politikai karrier reményében szép számban léptek be magyarok is a nem magyar előjelű hatalmi pártokba. Ők már nem azt mondták, hogy nem szólnak bele a szerb nemzet szempontjából fontos sorskérdésekbe, mint tették és teszik ezt a magyar szervezetek. Így történt ez akkor is, amikor az elmúlt évben, ki tudja hányadszor, memorandumot fogadott el a szerb parlament, amelyben kimondta, hogy Szerbia sohasem fog lemondani déli tartományáról, Koszovóról. Ekkor a Magyar Koalíció képviselői tartózkodtak. A demokrata párti Tóth Tamás viszont az akkori hangfelvétel tanúsága szerint ezt mondta: „a Demokrata Párt és jómagam a rezolúcióra fogunk szavazni”.

A demokrata párti honatyához hasonlóan szavazott Koszovó ügyében Kismárton Ottó is, aki az előző parlamenti időszakban még a Szerb Radikális Párt képviselője volt. Hogy mit keres magyar a szerb radikálisok között?

Kérdésemre akkor így válaszolt.

- Kikindán a Szerb Radikális Pártnak négyezer tagja van. A tagság tíz százaléka magyar. Úgyhogy ez nálunk nem számít különlegességnek. Különben meg nem értem, hogy a magyaroknak miért kellene tartózkodniuk a Szerb Radikális Párttól. Szerintem nem lehet a legfontosabb, hogy a magyarok mind magyar pártokban legyenek. Nem azért tagosodtam be ide, hogy nyelvet cseréljek, továbbra is magyar vagyok. A vallásomat sem akartam cserélni, római katolikus vagyok. A fiaimat a római katolikus templomban kereszteltük meg. Tehát továbbra is magyar akarok maradni, azzal, hogy Szerb Radikális Pártban vagyok. Nincs ebben az országban olyan jog, amelyet a többség élvez, a magyaroknak pedig nincs megadva. A feleségem szerb nemzetiségű. A fiaim beszélnek, írnak és olvasnak magyarul és szerbül. Szerb iskolába járnak, de csak azért, hogy a feleségem tudjon nekik segíteni tanulni.

- A felesége is beszéli a magyar nyelvet?

- A feleségem is megtanult magyarul, de nem

beszél, mert a gyerekek egyszer kinevették a kiejtése miatt. Egyébként nézi a magyar filmeket, műsorokat a televízióban. Ért magyarul mindent, csak nem nagyon beszél.

- Amikor belépett a Szerb Radikális Pártba, milyen célokat tűzött ki maga elé? Magyar emberként mit szeretne megvalósítani ebben a szerb nemzeti pártban?

- Azért léptem be éppen a Szerb Radikális Pártba, és nem valamelyik más pártba, mert ez az a párt, ahol van valamilyen rend, és ahol követelik tőlünk a munkát, ahol van rend és fegyelem.

Kismárton Ottó azóta hátat fordított Vojislav ?eąelj szerb radikálisainak. Ma egy másik, a Szerb Radikális Pártból kiszakadt tömörülésben keresi boldogulását.

Még egy példa: Lódi Gábor, a szerb parlament demokratapárti képviselője, a vajdasági kormány korábbi alelnöke volt az egyetlen magyar azon az ünnepségen, amelyet az elmúlt év november 25-én szervezett meg a tartományi kormány abból az alkalomból, hogy 90 éve szakították el Magyarországtól és csatolták Szerbiához Vajdaságot.

- Én nem tudom azt elképzelni, hogy egy magyar politikus nem jön el, és hogy nem a Vajdaság neki az érdemképe, a jövője, és hogy ezt nem tartja történelmi jelentőségű dolognak. A győztesek írják a történelmet. Ez sajnos Magyarországgal és a magyarsággal is megtörtént. Egyébként, ami nagy egy nemzetben, hogy megvan neki a célja. Az EU-s csatlakozás majd ezt a történelmet valahogy elmossa. Így történt, ha nézzük Németország és Spánia példáját. Így van ez magyarságunk esetében is. Európában az emberek és a rokonok megtalálják egymást. Szerintem ez Vajdaságnak és Szerbiának is a jövője.

A nem magyar pártokban politizálók kapcsán el kell mondani azt is, hogy nem igen látni őket a magyarság nemzeti ünnepein, de az 1944-es ártatlan magyarokra való megemlékezéseken sem. Számukra nem a magyar nemzeti érdekvédelem a legfontosabb cél. Ettől függetlenül számítani lehet rá, hogy a kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló törvény elfogadása után majd ők is igyekeznek bekerülni a vajdasági magyarok mini parlamentjébe.

Annyit még elárulok, hogy rádiós újságíróként az elmúlt években mindent megtettem annak érdekében, hogy a szerbiai nagy pártok magyar képviselői ne járassák le magukat helytelen magyar beszédjük miatt. Ezt kívánja tőlem a hivatástudat. A magyar pártokban politizálókkal e tekintetben jóval kevesebb gondom volt. Ugyanakkor azt nem állíthatom, hogy a magyar érdekvédelemben ne lennének olyan politikusok, akik saját boldogulásukat fontosabbnak tartják a közösségi érdekvédelemnél és az identitástudat megőrzésénél. Tizenkilenc évvel ezelőtt nem erre tettek ígéretet a történelmi VMDK megalapítói. Úgyhogy bőven akad pótolni való a nemzeti identitástudat erősítése terén a magyar politikusok körében.

Ternovácz István

 

Bécsi Napló 2009/1.sz.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.