Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Közöttünk élnek - Perlaki Ferenc

2009.09.26

Közöttünk élnek

Perlaki Ferenc

 

A nap már lehajolt a Lajta-hegység vállára, amikor megérkezem Burgenland fővárosába, a zöld lankákkal, szőlőskertekkel és gyümölcsösökkel koszorúzott Kismartonba. Kismartonban ma is minden Haydn  és az Esterházyak körül forog: a kastélyban Haydn halálának 200 éves évfordulójára rendezett kiállítás hívogat, a kirakatokban Haydn-édességet, Esterházy-borokat kínálnak, a plakátok évfordulós hangversenyekre invitálnak és az Esterházyak építette Haydn-templom és az Irgalmasok kórháza közötti hercegi gazdasági épületben, az Esterházy utcában lakik az Esterházy erdőbirtokok nyugdíjas igazgatója, Perlaki Ferenc és felesége. Lakásukban fényképek, kitüntetések, oklevelek és könyvek sokasága mellett emlékeznek közösen az elmúlt évtizedekre.
A legkeservesebb időszak az életünkben 1950–1970 között volt. Az  50-es években állandó félelemben éltünk Magyarországon. Én „ellenzékinek” számítottam, a feleségem pedig „kapitalista kuláknak”. 1956-ban aztán Ausztriában egy pelenkákkal teli kofferral, két kisgyerekkel szalmazsákon kezdtük újra az életünket. A beilleszkedés nehézségeit nem kívánom senkinek. Ám én két iskolából hoztam egész életre szóló nevelést: a soproni bencésektől és az Erdészeti Főiskolától. Apám vasutas volt, a szüleim nagy áldozatot hoztak, amikor taníttattak.
Miért lett éppen erdész?
Nyápic, beteges gyerek voltam, anyám úgy találta az erdészet egészséges foglalkozás. Élveztem az egyetemi éveket, akkor ismertem meg a feleségemet is. Pedig háborús évek jártak, éppen akkor végeztem, amikor Szálasiék átvették a hatalmat. Megindult az általános mozgósítás. Lelkesen, önként jelentkeztem katonának. Mi nem a nemzeti szocialista eszmékben hittünk, nagyon kevés nyilas volt az országban. Nekünk Trianon fájt, az elszakított országrészekért harcoltunk. A lelkesedésem az amerikai bombázásokkal és az oroszok bejövetelével elmúlt. Kétszer is sikerült megszöknöm a „malenkij robot” elől. Sopronban a német nyelvű lakosság kitelepítése fogadott. Borzasztó volt megélni, ahogy ezeket a szorgalmas, rendes őssoproniakat mindenüktől megfosztva kidobták az országból. Nehezen kaptam vidéken állást. Zavaros idők voltak, lassan mindent átszerveztek, a régi vezetőket leváltották és politikai káderek kerültek a helyükre. Nekem is volt egy Sulyok elvtársam, aki semmihez sem értett és minden mögött szabotázst sejtett. Reszkettünk az ÁVO-tól.
Hogyan került a Soproni Erdészeti Főiskolára adjunktusnak?
A ma Kanadában élő Adamovics Lászlóval egy osztályba jártam a bencéseknél. Ő volt a zseni az iskolában, én a szorgalmas. Ő szólt, hogy lenne üresedés az egyetemen, pályázzak. Ódzkodva, de felvettek. Mintha újjászülettem volna! Az egyetem is rendelkezett ugyan egy kommunista személyzetissel Bognárnéval, aki megkeserítette az életünket, de fiatalokkal dolgozni, oktatni, vezetni őket kész gyönyörűség! Abban az időben, amikor mindent betiltottak, elkezdtem a politikai enyhüléssel párhuzamosan a selmeci hagyományokat feleleveníteni. 1955 telén  egyik professzorunk temetését már a selmeci minták szerint szerveztem.
Az 1956-os forradalmi tevékenységéért 1991-ben kitüntették, a “Pro Universitate Soproniensis” éremnek is a birtokosa. Hogyan emlékszik a forradalmi napokra?
Mi már októberben tüntettünk Sopronban a lengyelek mellett. Gerő szégyenletes rádióbeszéde után kitört a forradalom Pesten. Éjjel telefonáltak a fiatalok, hogy menjek be az egyetemre. Másnap a tanári kar nevében beválasztottak a katonai bizottságba. A SOTEX-kultúrházban a fiatalok felolvasták a szegediek 12 pontját és követelték a selmeci hagyományok bevezetését. Éjt nappallá téve gyűléseztünk, intézkedtünk, csak aludni jártam haza. Az egyetem professzorai, sőt a Rákosi-rendszer által kinevezett igazgató, Roller Kálmán is az oldalunkon állt. Végig vigyáztunk a rendre, hogy ne történjen atrocitás. Jellemző módon a kommunisták, az ávósok voltak az elsők, akik nyugatra menekültek. Vagy százat elfogtak a főiskolások a határon és bezárták őket a pincébe. A forradalom győzelme után törvényes bíróság elé akartuk állítani  őket, de erre már nem kerülhetett sor. Bejöttek az oroszok és a reményteli napoknak vége lett. A fertődi tüzéregység parancsnoka ugyan megígérte, hogy Nagycenknél föltartja ütegeivel az oroszokat, de becsaptak minket, nem volt ütőszeg az ágyúkban!
Miért menekültek el Magyarországról?
Mi nem menekültünk, mi segítséget akartunk hozni Ausztriából! A Muck kilátónál a küldöttségemmel udvariasan belépési engedélyt kértünk az osztrákoktól. Előtte szóltam a feleségemnek, hogy az egyetemnél várja egy busz a családtagokat. Pár napra utazzanak ki a felsőpulyai rokonokhoz. Közben Sopronban kitört a pánik. A kaszinó tetején szünet nélkül, több nyelven kiabálta a mikrofon, hogy: „Segítség, segítség jönnek az oroszok!” Kétségbeesve, ki autóval, a legtöbben gyalog, gyerekeket cipelve vagy babakocsikban tolva, mint a hangyák rohantak az emberek a hóesésben a határ felé. A háttérben harangoztak és estére 4000 ember hagyta el a várost!
A feleségem már nem tudott eljutni az egyetemre, a szüleivel és a két gyerekünkkel gyalog tette meg a hétkilométeres utat. Felejthetetlen az osztrákok segítőkészsége:  enni-innivalót, meleg ruhákat hoztak, a menekültekkel sírtak, segítettek a káoszban ismerősöket, elveszett családtagokat találni és buszokkal táborokba szállítottak minket. Ausztriában persze hamarosan rájöttünk, hogy a forradalom végleg elbukott, hogy nincs visszatérés, hogy a megtorlások időszaka következik és, hogy szó sem lehet nyugati segítségről. Ausztria egy éve szabadult meg az oroszoktól és kínosan ügyelt a semlegességére.
Közismert, hogy a soproni egyetemistákat és tanáraikat később a kanadai Vancouver fogadta be egy önálló magyar fakultást biztosítva részükre!
Igen. A Wolfgangsee melletti táborban gyűltünk össze, még tanítottunk is. Késhegyig menő viták folytak arról, hogy mi történjék velünk. Együtt szerettünk volna maradni, de néhány ország visszautasította a kommunista párttagokat. Egymást érték a vádaskodások, hogy ki számít kommunistának! Az erdészeket végül Kanada fogadta be. Karácsony előtt 180 diák és 70 tanár családtagokkal elindult Vancouver felé.  Én nem mentem velük. Fájt a szívem a diákjaimért, a kollégáimért, de a családom hallani sem akart Kanadáról. A gyerekek a felsőpulyai rokonoknál voltak, így mi is odamentünk.
Hogyan kapott állást az Esterházy-uradalomban?
Szerencsével, utánjárással és összeköttetéssel. Burgenland néppárti képviselője, Strobl Ferenc, aki rengeteg magyaron segített, Sopronból származott. Ő ajánlotta, hogy próbáljak meg az Esterházy-birtokok jószágigazgatójánál jelentkezni. Burgenland nyolcada Esterházy-tulajdon: erdők, tavak, legelők, szőlők stb. Esterházy Pál herceg maga is 1956-ban menekült Ausztriába. Előtte a Mindszenty-per kapcsán 9 évet ült börtönben. Ausztriai birtokait elfoglalva Zürichből irányította az ügyeket. 26 menekült magyarnak adott  két évre munkát, az egyik én voltam. Német tudás nélkül 1957 januárjában segédmunkásként kezdtem, kaptam szolgálati lakást Lékán és együtt lehettem a családommal. Eleinte szinte mindenki tudott magyarul az uradalomban, a végén már csak ketten maradtunk.
Lassan feldolgoztam magamat a „csúcsra”. Osztrák állampolgár lettem, a herceg kívánságára nosztrifikáltattam a diplomámat, kineveztek erdőmesternek, majd főerdőmesternek, 1985-ben pedig a mintegy 15 000 hektárnyi hercegi erdőbirtokok igazgatója lettem. Ezt a funkciómat Esterházy Pál halála után is megtarthattam. Mindez egyszerűen hangzik, de rengeteg munka, tanulás, felelősség  és álmatlan éjszaka áll mögötte. 76 évesen mentem nyugdíjba.
Uradalmi erdészként nyílván jól ismerte Esterházy Pált. Milyen ember volt?
Nagyon szerette az erdőt, alig engedett fát kivágni. Jó botanikus is volt. Szerette a vadat, bár maga nem vadászott. Az orosz fennhatóság idején az Esterházy-erdőkben rablógazdálkodás folyt. A herceg mindenre kiterjedő figyelmének köszönhető a birtokok felvirágzása. Emellett ő is és a felesége is szociálisan gondolkodott: természetbeli járandóságokat kaptak az alkalmazottak, az évenkénti fizetett közös kirándulásokkal bejártuk egész Európát, Mikuláskor ajándék járt a gyerekeknek és a júniusi Pál napokat, mint egy nagy család vacsorával, tánccal, tombolával ünnepeltük.
Amíg élek hű és lojális híve maradok Esterházy Pálnak és a hercegasszonynak. Én rendeztem a temetését, amikor áthozták Zürichből az Esterházy-kriptába és ma is gondozom a sírját.
   Ferenczy Klára

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.