Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Közöttünk élnek (Végel László)

2009.04.13

Közöttünk élnek

(Végel  László)

A Vajdaság, ez a Dráva, Száva, Duna, Tisza közé beágyazott, egykoron a Monarchia éléskamrájának nevezett, sok nemzetiségű, viszontagságos időket megélt terület, olyan hírességeket adott a magyar kultúrának, mint Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Herczeg Ferenc. Ritka alkalom, hogy egy ma is a Vajdaságban élő és alkotó magyarral beszélgethetek az ottaniak helyzetéről, gondjairól. Az újvidéki Végel László író, a PEN Klub tagja, többek között a Pulitzer-díj és a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjének a birtokosa, akinek Exterritórium című német nyelven is megjelent naplóregényéről nemrég a bécsi Standardban olvashattunk dicsérő kritikát, most éppen ösztöndíjjal Bécsben tartózkodik.

 Milyen ösztöndíjat kap egy vajdasági magyar Ausztriában?

A Kelet-Közép- és Dékelet-Európa kulturális életét támogató „Kulturkontakt Austria“ meghívására jöttem. Különböző előadások keretében alkalmunk nyílik műveink bemutatására és kapcsolatok teremtésére. Az írók helyzete sehol sem könnyű, ezért nagy segítség ez nekünk: kitörhetünk az izoláltságból, kiadói és egyéb kapuk nyílhatnak ki előttünk, kedvet kapunk egymás műveinek a fordítására és nagyobb rálátásunk lesz a világra.

Ön nem panaszkodhat, hiszen írásai angol, szerb, szlovén, német, horvát, holland és albán fordításban is megjelentek!

Igen. Már az első regényem, az Egy makró emlékiratai is megjelent szerbhorvát nyelven és azóta tulajdonképpen mindegyik. Esszéimben, regényeimben főleg szűkebb hazám neuralgikus történelmi eseményeit dolgozom fel. A következő regényem iránt a nagyhírű Suhrkamp kiadó érdeklődik. Nyugaton eddig főleg antológiákban jelentek meg írásaim. Persze az írásból kisebbségben lehetetlen megélni. Most már nyugdíjas vagyok, de a munkanélküliségi szakaszokat kivéve mindig volt megélhetési foglalkozásom is. A 60-as években egyik újvidéki ifjúsági hetilap munkatársa, majd főszerkesztője voltam, a 70-es években a Magyar Szó kulturális mellékletét szerkesztettem, a 80-as években dramaturgként dolgoztam az újvidéki televíziónál, amíg Milosevics hatalomátvételével ki nem „tisztogattak“ onnan. 1992-ben a Soros alapítvány újvidéki irodájának lettem a vezetője. Közben rendszeresen írtam, foglalkoztam irodalom és színházkritikával is. Független író vagyok, soha nem voltam semmilyen pártnak sem a tagja, nem politizálok.

A vajdasági magyar egyesületek, pártok életében sem vesz részt?

Nem. A Vajdaságban hat magyar párt van. Ez sok. Egymással marakodnak, ami teljesen megfelel a belgrádi hatalom érdekeinek. A magyar politikai állapotok ide is kihatnak, megosztják a vajdasági magyarokat. A meddő „Gyurcsány vagy Orbán viták” miatt baráti kapcsolatok bomlanak fel és a kisebbségi élet problémáinak az elodázása a vége. Persze a mindenkori magyarországi kormány anyagi támogatása nélkül nem létezhetne a Vajdaságban egyetlen magyar párt, egylet, iskola sem.

Mennyi a magyarság létszáma a Vajdaságban?

Fogas kérdés, nehéz reális képet alkotni. Úgy 250 000-en lehetünk, de fogyunk, mint a gyertyaszál. A 2002-es nagyon felületes népszámláláskor már sokan dolgoztak Magyarországon vagy Nyugat-Európában. A szülök, azonban sokszor úgy adták meg az adatokat, mintha otthon élnének a gyerekeik. Pedig az az igazság, hogy aki egyszer eltávozik, az már várhatóan soha nem tér vissza végleg. Az elcsatoláskor 1921-ben még kb. 600 000-en voltunk. Sajnos a Vajdaságnak a történelemben sanyarú sors jutott. A törökdúlás idején szinte teljesen elnéptelenedett. Mária Terézia németeket, magyarokat és a határőrvidékre szerbeket telepített be, de jöttek szlovákok, zsidók, románok is. A Duna-Tisza csatorna építésekor franciák és spanyolok is érkeztek: Nagybecskerek például szinte tiszta spanyol település lett. Az én nevem is német elődökre utal, bár mindig magyarnak vallottuk magunkat. A németeket, mintegy 30%-át a lakosságnak, a második világháború alatt és után megölték vagy elűzték. A Vajdaság már a Monarchia alatt is elhanyagolt területnek számított. Amikor az első megszálláskor a szerbek 1919-ben vagyonösszeírást végeztek, megdöbbenve vették tudomásul, hogy a hatalmon lévő nemzet a legszegényebb. A néhány magyar mágnási nagybirtok ellenére is a magyarok többsége bérmunkásként, napszámosként és cselédként tengette életét. A leggazdagabbak a németek voltak, utánuk a szerbek jöttek. A letelepedett határőrkatonák ugyanis földet kaptak, amit idővel gyarapítottak. Trianon után a jómódú magyarok elmenekültek, a szegények maradtak. Ez történt 1941–1945 között a visszacsatolás után is. Az a szegény magyar, akinek nem volt hova mennie, átélte a szerb bosszút. A mai napig nem tudjuk hány magyar került tömegsírba. A tízezres szám valószínűleg kevés! A 60-as években kezdett a magyarság is gyarapodni. Különösen az a réteg, amelyik közel állt a hatalomhoz vagy olyan foglalkozása volt. Igen ám, de jött a háború 1992-ben! A magyar törvények szerint csak az települhetett át Magyarországra, akinek lakása volt ott. Megint mi történt? A leggazdagabbak hagyták el a Vajdaságot! És ez, az otthon maradt szegény réteg élte át a december 5-i népszavazást.

Hogyan élték meg a december 5-i népszavazást?

Óriási csalódás, sőt sokk volt! A vajdasági magyar közösség mindig tárt karokkal fogadta az anyaországiakat. 1956-ban bár szegények voltunk, de a táborokban élő, továbbutazási vízumra váró menekült magyaroknak gyűjtéseket rendeztünk, segítettünk, ahogy tudtunk, takarókkal, meleg étellel. Amikor Tito alatt, minden diktatúra ellenére jobban éltünk, mint más kommunista országbeliek, szinte gyártottuk a meghívóleveleket, hogy Jugoszláviába látogathassanak honfitársaink. A népszavazás eredménye mindenkit megrázott. Mi, értelmiségiek meg tudjuk magyarázni, de az egyszerű embereknek fáj. Mi tudjuk, hogy a kérdés pártközi viszályok áldozata lett. Mégis, a magyar állampolgárság lehetősége valamiféle kárpótlást jelentett volna a kisebbségben élő magyaroknak. Mi lett volna a megoldás? Már 1992-ben javasoltam, de egyetlen magyar párt sem támogatta: Lex Specialis! Miután Ausztria, Szlovákia a szavazáskor már EU-tag volt, Románia pedig a kapujában állt, horvát útlevéllel egész Európát be lehet járni, maradt volna Kárpátalja és a Vajdaság. Kárpátalján a magyarság egy tömbben él a határ mellett. A kérdés megoldható kis határforgalommal, az ukrán törvény amúgyis tiltja a kettős állampolgárságot. A szerb viszont nem! Így a népszavazás eredménye a vajdaságiakat sújtja leginkább.

Milyen a szerb-magyar kisebbségi viszony ma a Vajdaságban?

A szerb-magyar kisebbségi kapcsolatnak voltak drámai mélypontjai, például 1990-2000 között meglehetősen magyarellenes hangulat uralkodott; a háború alatt előszeretettel soroztak be a horvát frontra magyarokat, de voltak és vannak példamutató jelei is. Nincs autonómia, de még Milosevics idejében is voltak magyar iskolák, tankönyvek, feliratok. Az, ami ma Szlovákiában remélhetőleg átmenetileg történik, az Szerbiában nem probléma. Hogy magyarverések léteznek, tény. Mi, akik ott élünk, azonban differenciáltabban látjuk a dolgokat. A szerb társadalom még sokkal jobban megosztott, mint a magyar. A Vajdaságban élő őshonos szerbekkel nincsen semmi baj. Viszont a szerb társadalom bizonyos rétege rendkívül agresszív. A végekről betelepített, háborús környezetből érkező szerbeknek az a gondolkodásmódja, hogy nincs békés együttélés a különböző nációk között. Ők a szereplői a magyarveréseknek. Jugoszlávia felbomlása, Koszovo elszakadása is félelmet kelt a szerbekben. A hiba ott van, hogy a hatalom tétlen és elkeni a dolgokat. Hiába történt kormányváltás, ha az adminisztráció, a rendőrség, a bíróság még a Milosevics-korszak észjárásával gondolkozik. Viszont Szerbia is be szeretne kerülni egyszer az EU-ba, és ez reményre ad okot.

Miként látja a vajdasági magyarság jövőjét?

Sajnos a legnagyobb veszélyt az asszimilációban látom. Szomorú, de igaz, hogy minél nagyobb a szegénység, az elnyomás, annál nagyobb az összetartás és a nemzeti öntudat. A jólét beköszöntével felgyorsul az asszimiláció. Így van ez a Felvidéken és Erdélyben is. Amíg például nálunk a magyar gyerekek 40%-a a jobb előrejutás érdekében inkább szerb iskolába jár, a magyarországi egyetemeken kiképzett értelmiség pedig nem tér vissza, addig sötéten látom a jövőt. A magyar kisebbségeknek meg kell tanulnia, hogy úgy tudjunk a gazdasági fejlődésben részt venni, hogy közben a nemzeti hovatartozásunkat is vállaljuk, hogy a nemzeti identitást, a kultúrát akkor is őrizni, védeni kell, amikor az élet könnyebb, amikor nem érnek pofonok. Ez a jövő nagy feladata!

  Ferenczy Klára

 

Bécsi Napló 2009/1.sz.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.