Megsebzett ünnep

Nehéz ünnep, vérben született. Sokak számára félig vállalt csak, pedig az a szép benne, hogy 1956 forradalmát ezer irányból táplálta patak, s hogy sokféle szándék, vágy egyesült benne. Nem igazán az éppen hatalmon lévők ünnepe, hisz arra figyelmeztet, hogy a hatalom múlandó, s hogy a fölséges nép fenntartja magának a jogot „forradalomcsinálásra”. „Akadályt” jelentenek a túlélők is, a legendateremtés akadályát, akik létükkel figyelmeztetnek arra az adósságra, amivel tartozik nekik a tétován rendszerváltott társadalom.

1848 után alig húsz év múlva már elkezdődhetett a forradalom és szabadságharc fölélesztése, 1956 ötven év multával is alkalmat adott a hatalom erőfitogtatására.

Valahogyan nem volt szándék szembenézni a hirtelen ránkszakadt félmúlttal, leszámolni annak eltipróival, s elítélni gyilkosait.

Nem az áldozatok tehetnek arról, hogy a gyilkosok megöregedtek, s süttették magukat a verőfényben. Arról sem, hogy Vida bíró békében botozgathatott 1989 után Budapest utcáin.

Ha környékünk nagy tragédiájára gondolunk - a magyaróvári vérengzésre - még fájóbb az adósság. Száznál is több lemészárolt ember, nők, férfiak, diákok. Húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy első fokon ítélet születhessen a laktanyaparancsnok ellen! Arról folyt a vita 1998-ig, hogy vajon a genfi konvenció hatálya alá tartozik-e embereket lemészárolni október huszonharmadika és november negyedike között.

Az ítélet első mondata fénylik 2001-ből: Dudás István bűnös, emberiség ellen elkövetett bűntettben. A feltárás elmaradt, a tömegsírra rátemetkeztek, s ma sem tudjuk, hányan fekszenek benne. Az évenkénti megemlékezésekre a napi politika árnya vetül, s az ember keserűen gondol arra, semmit nem tanultunk a múlt bűneiből.

Itt van előttünk Mosonmagyaróvár másik nyitott sebe, a mosoni zsidóság sorsa, az elfelejtett régmúlt. Feltárásának ma is ezer akadálya van, nyilvános helyen emléktábla nem őrzi emléküket, s a valahai gettó falára felhelyezett emléktábla is az egyik közintézmény aulájában látható, mert a házban lakók leszerelték azt. Nem lett skandalum, a szőnyeg hatalmas, sok minden elfér alatta.

Itt állunk 2009 októberében, bokáig avarban, s járjuk a temetőket, kicsi mécseseket gyújtunk.

A megsebzett ünnep tiszteletére.

Böröndi Lajos